Kérdezz-felelek a Hollywood Hírügynökség atyjával, Szirmai Gergellyel. Aki nem ismerné a blogot az egyrészt szégyellje magát, másrészt figyeljen: a Hollywood Hírügynökség egy filmkritikai video blog (alias vlog), amely a 2012-es Goldenblog közönségdíjasa lett kult-szórakozás kategóriában. Az „utcahosszal” ez esetben gyenge kifejezés. Aki akár egyetlen részt látott belőle, nem csodálkozik. Szó lesz alul többek között modern humanizmusról, feminista hippihölgyről és a macskáiról, Kínáról, az Oscar bagázsról, arról, hogy miben vagyunk jobbak az amerikaiaknál, no, meg a szent és sérthetetlen babakékről.

Nagy Vilmos: A Hollywood Hírügynökség ars poeticájában írtad, hogy célod egy olyan kritikai sorozat készítése, amely az „élvezhető, de nem lefárasztó” arany középúton jár. Szerintem sikerült rátalálnod erre az útra. Volt külföldi mintád, egy olyan műsor, amire azt mondtad: ez igen, ilyet kellene csinálni Magyarországon?

Szirmai Gergely: Sok videóblog van, amit követek, rettenetesen szeretem ezt a műfajt. Ettől eltekintve egy konkrét formula nincs, amit átemeltem. Igyekszem tanulni a nagyoktól, de a saját módszer kidolgozása sokkal több tanulsággal jár.

NV: Hogy kerültél a vadnyugati faházba Chicago mellett? És főleg a hatvanéves feminista és négy macskája társaságába? Elég sejtelmes…

SZG: Egy ösztöndíj keretei közt jutottam ki Amerikába, de lakást nem találtam előre magamnak. Ilyenkor az ember nem válogat, az első segítő kezet megragadtam. Így kerültem a feminista hippihölgy lakásába, és a mai napig hálás vagyok a segítségéért. A macskái viszont, örökre megutáltatták velem az egész semmirekellő fajtájukat.

NV: Azt sejtjük, miben jobbak az amerikaiak, mint a magyarok. Mi a helyzet, ha megfordítjuk a kérdést? Szerinted mi miben vagyunk jobbak, mint ők?

SZG: Bár ódzkodom ettől az összehasonlítástól, mondok párat: a magyarokban sosem fejlődött ki a fegyverek iránti kulturális vonzalom, jóval talpraesettebbek és sokkal kevesebbet verekednek. Hála a jó égnek.

NV: Sokfelé jártál már a világban. A másik nagy falat Kína lehetett. Egy korábbi interjúban mondtad, hogy családi szinten van kapcsolatod ezzel a kultúrkörrel. Ezt kifejtenéd bővebben?

SZG: Édesanyám sokáig sinológusnak tanult, a kínai kultúra iránti érdeklődést tőle tanultam el, egészen fiatalon. Többször volt is kint. Mindig nagy lelkesedéssel mutatta a könyveit a szebbnél szebb tájakról. Nemrég végre együtt is kijutottunk, és így utólag el kell, hogy mondjam, hatalmas szerencse volt, hogy valaki olyannal mentem ki, aki ismeri a kultúrát. Nem egyszerű befogadni a Keletet. Emellett változatos pontjain az életemnek szembe jött velem a kínai buddhizmus is, filmes és filozófiai formában egyaránt. Most már lassan kezdem érteni is, miről szól.

NV: Többször említetted már, hogy alapvetően humanistának vallod magadat. Nem igazán tudom elképzelni mit is jelenthet ez manapság. Beszélnél erről egy picit? Ugyanakkor humanistaként nem érzed úgy néha, hogy rossz korba születtél?

SZG: Nem gondolom, hogy rossz korba születtem. Ha már itt tartunk, szívesen éltem volna az 1950-es 60-as évek Amerikájában, de szerintem ennek az értékrendszernek most jöhet el igazán az ideje. Meglátjuk. Mindenesetre a modern humanista elveket vallom, őszinte hittel és tisztelettel fordulok az emberi faj felé, és pontosan ezért egyenlő hévvel ünneplem sikereit és rosszallom vétségeit is. A racionális gondolkodáson alapuló társadalmi szerveződésnek, az egyenlő bánásmódnak és az egyéni teljesítőképesség felértékelésének is lelkes híve vagyok. Többek közt. Fú, erről rengeteget tudnék elmélkedni, de azt hiszem, ez most nem lenne célszerű…

NV: A kezdeti HH részek még kizárólag animációs változatok voltak, amelyhez „csak” a hangodat adtad. Nehéz döntés volt végül odaülni a kamera elé és vállalni a sokszor tini rajongók lelkébe taposó (lásd. Twilight saga) véleményed?

SZG: Abszolút. Nehéz dolog kamera elé állni, nekem is sokan mondták, még se éreztem át teljesen, mielőtt felment az első élőszereplős videóm a netre. Nem az az ijesztő, amikor hadarni kell, hanem az, amikor feltöltöd magad az internetre. Onnan nincs visszaút. Mindent, ami vagy, vállalnod kell.

NV: Egy-egy rész általában 6-12 perc körül mozog. Mindent összevetve mennyi időt fordítasz egy epizód elkészítésére? Vannak segítőid vagy mindent te csinálsz?

SZG: Egyedül készítem a műsort, és ennek két oka van. Egyrészt sok tapasztalatot szereztem így világítás, vágás és operatőri munka terén, másrészt így lehet gyorsan, erőltetett tempóban eredményesen dolgozni. Csütörtök film, péntek forgatás, szombat vágás este fent a rész. Nincs idő konzultációra. Ez persze megterhelő munka, de nincs más út. Ha pontosan azt akarom, hogy mondjon egy epizód, amit elterveztem, rajta kell tartanom a kezem a munkafolyamat végéig.

NV: Minden egyes részben van egy kiemelt film, amelyet részletesebben, hosszabban elemzel. Általában erre a „domináns” filmre utalnak a videók címei is. Mi alapján választod ki, hogy éppen melyik film legyen élve boncolva? Illetve: szimplán a neked címzett töménytelen Facebook bejegyzést nézegetve képes vagy még valamennyire áttekinteni a rajongók ajánlásainak áradatát?

SZG: A Hírügynökség egy naprakész kritikasorozat, legtöbbször a héten kijött filmek egyikével foglalkozik. Azzal, ami számomra és nézőim számára a legfontosabb, vagy a legrelevánsabb tartalommal bír. Persze, sokan kérnek tőlem kritikát, de sajnos ezeknek a kéréseknek idő híján csak ritkán tudok eleget tenni. Különleges alkalmakkor viszont a szerkesztőség szavazza meg a boncasztalra kerülő művet.

NV: Egyébként mi is az igazi szakmád?

SZG: Jelenleg filmkészítőként dolgozom. Promóciós anyagokkal, reklámfilmekkel, internetes tartalomgyártással foglalkozom. Emellett végzős hallgatója vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek. Ha sikeresen lediplomáztam, a média világában fogok valahol elhelyezkedni. Talán összejön az utazó riporteri vágyálom, de ahhoz még meg kell tanulnom spanyolul beszélni, és kamerát tartva hegyet mászni. Egyelőre egyik se megy könnyen.

NV: Kezdetben nyilván gyakorlási lehetőségnek is tekintetted a sorozatot. Kinőtte már ezt a Hírügynökség? Úgy értem, használod még arra ezt a fórumot, hogy úgymond begyakorolj vagy kipróbálj valami olyasmit, ami esetleg jól jöhet például az Egyetemen vagy más területen?

SZG: A kísérletezés a mai napig megmaradt, de az idők folyamán megváltozott a célja. Már nem csak a saját képességeimet csiszolgatom, hanem a műsorom műfajának határait is próbálom feszegetni. Mit és hogyan lehet megvalósítani ezen a platformon, hogyan reagál rá a közönség stb. Így friss marad a műsor is, és én magam is sokat tanulok belőle.

NV: Nem olyan régen indítottad el a Komment Keddet. Mi ez pontosan? Mi a célod vele és szerinted működik-e?

SZG: A Komment Kedd egy tradicionális vlogolási technikán alapuló kérdezz-felelek típusú műsor. Úgy éreztem, nem elég közvetlen a kapcsolatom a közönségemmel, ezért teremtettem egy új műsorfajtát, ahol a legégetőbb kérdéseikre válaszolok vágatlan formában. A visszajelzések azt mutatják, van rá igény, de még gyerekcipőben jár a dolog. Egy normális intrót se tudtam még összehegeszteni elé. :)

NV: Közeleg az Oscar-gála. Rengetegszer kinyilatkoztattad már a díjjal kapcsolatos véleményedet. Fogalmazzunk úgy, hogy ez a vélemény nem pozitív. Szerinted lehetséges az, hogy a váltásra képtelen Oscar bagázst idővel presztízsben megelőzi egy másik, frissebb filmkritikai díj?

SZG: Érdekes kérdés, nagyon remélem. Ami azonban még ennél is jobb lenne, ha az Oscar-díj maga frissítené fel azt az idejétmúlt brand-et, amit képvisel. Ebből profitálna mindenki a legtöbbet szerintem. Bármennyit kritizálom is az Akadémiát, erre a díjra véleményem szerint továbbra is nagy szükség van. Csak eljött az ideje a ráncfelvarrásnak.

NV: Jut időd a suli, a meló és a Hírügynökség mellett másra? A filmeken kívül van más hobbid? Sportolsz esetleg valamit?

SZG: Igyekszem beleszuszakolni a sportot a mindennapjaimba, mert kiskorom óta lételemem. Mostanában küzdősportokkal kísérletezem, és meg kell valljam, a nagy szerelmet, a gördeszkát se tudtam még letenni. Számomra messze sokkal szórakoztatóbb, mint a parkban futkorászás. Emellett szeretek számítógépes játékokkal bíbelődni, és amennyit tudok, olvasok. A múlt évben rendesen beleástam magamat az amerikai választási procedúrába, és maradt még pár jó könyvem, amik nem tűrnek további halasztást.

NV: Úgy tudom, nagy Tarantino rajongó vagy. Láttad már a legújabbat? S ha igen, hogy tetszett?

SZG: A következő epizódban megtudhatjátok ;)

NV: Mi a véleményed a magyar filmekről? A magyar filmgyártásról?

SZG: Sajnos nem rendelkezem elég tudással ezen a téren ahhoz, hogy vállalható véleményt alkossak. Kevés magyar filmet szeretek igazán, talán ezért fordultam nyugat felé.

NV: Azt írod a blogon, addig gyártod majd a részeket, amíg „egyszer majd nem lesz bennem elég kedv, akarat vagy kreativitás ahhoz, hogy minőségre törekedjek.” Mik a távolabbi terveid a vloggal? Mit szólnál, mondjuk, egy aktuális eseményekre reflektáló sorozathoz? És ami a legfontosabb: meddig marad a babakék háttér?

SZG: A babakéket nem érheti bántódás, a babakék szent és sérthetetlen. Emellett viszont sajnos nem jut időm foglalkozni a honlapdizájnnal, pedig nagyon akarok. Többen felajánlották már a segítségüket, és sajnos rajtam múlt, hogy nem tudtam igénybe venni ezeket. Egyszerűen nincs elég óra egy napban. Emellett viszont amennyiben átmegy a törvénymódosítási javaslatom, és 30 órásra duzzasztják a szerdát, bele kezdek dédelgetett álmom megvalósításába, egy közéleti, naponta megjelenő hírműsor gyártásába is.

NV: Ha hirtelen össze kellene állítanod egy kedvenc film tízes toplistát… Hogy nézne ki?

SZG: Összefirkált, szétradírozott többször összegyűrt majd újra kihajtogatott félig meddig megrágcsált darab papírfecni lenne, az alján egy elkeseredett végszóval: lehetetlen.