A Rímbiózis nevű rapbanda a Ki Mit Tube-on tűnt fel. Az Addiktív című klippjük látványvilága talán az egész verseny egyik legjobbja volt. A hat tag különböző rapstílusa remekül egészíti ki egymást, jó a flow, a szöveg pedig erősen társadalomkritikus. Érdemes lesz rájuk figyelni a jövőben, de lássuk kik ők a jelenben!

Idézek a Facebook oldalatokról: „3 földalatti rapformáció, az Adrenalin, az ATF és NB egyesül a Rímbiózis logó alatt.” Mi volt az oka és célja az egyesülésnek? Így erősebb a hangotok, több emberhez eljutnak az üzenetek?

Ez is benne van. Egymás munkásságának megismerésével magunkra ismertünk egymás szövegvilágában, mert mindhárom csapat azonos értékeket képviselt a maga módján. A közös munka során rájöttünk, hogy az együttműködés pár dalnál távolabbra is mutathat. Egyelőre a visszajelzések alapján ez egy jó döntés volt, és olyan hallgatókat tudunk megfogni zenénkkel, akiket korábban nem tudtunk.

Rendkívül egyedi kérdés a következő: mikor és minek a hatására kerültetek először kapcsolatba a rappel?

A kezdeteket három részre bontanánk, hiszen mindhárom formáció más-más időben lépett elsőként kapcsolatba a rapzenével.

ATF: Már kisiskolás korunkban megfogott minket a műfaj, vettük a Cypress Hill, Eminem, Animal Cannibals és Sub Bass Monster kazikat, meg persze ráéreztünk a deszkás gatyákra, sapikra, a graffitikre, meg a freestyle-ra is. Valahol az általános és a gimi határán már a szövegírással is kísérleteztünk, aztán egyre jobban elmerültünk főleg az amerikai rap-ben, és elkezdtünk netről letöltött instrumentálokra rappelni. A baráti társaságból hárman éreztük később is, hogy nekünk ezt csinálni kell, és hogy ez vezet valahova. Egy kis EP-t (extended play vagy középlemez – szerk.) összehoztunk már korábban, de első komoly munkánk az Abrak a dobra LP (long play vagy nagylemez – szerk.) – amit kb. két év alatt raktunk össze – 2012-ben jött ki.

Adrenalin: 2008 nyarán kezdtünk először együtt zenélni, de barátságunk kialakulása már jóval megelőzte ezt. A közös zenei ízlés és közös munka még szorosabbra fűzte a baráti kapcsolatot. Az első EP-nk 2009-ben jelent meg, amit egy másik EP, majd az Új Generáció nagylemez követett, amin már az akkor megismert NB is közreműködőként vett részt.

NB: Elsősorban a kosárlabdának köszönhetem, hogy ennyire a műfajbakeveredtem. 2007 környékén hallgattatta velem fülvérzésig kedvenc számait az akkori, kezdetben a street ball miatt összekovácsolódott baráti társaság, míg nem kitaláltuk, hogy alapítunk mi is egy rap csapatot. Elsősorban poénból, mert menő és bejön a csajoknak, de már ekkor is érdekelni kezdett, honnan ered a műfaj. A szörnyen amatőr felvételek csak rá egy évre készültek el.  Az itthoni hiphop életet megismerni csak akkor kezdtem igazán, miután szétesett az akkori társaság.

Aki egyáltalán nem ismer még benneteket, annak melyik három dalotokat mutatnátok meg először?

Addiktív, mert Saiid szavaival élve: „ez egy jó társadalomkritikus szöveg.”

Időtlen zene, mert koncerteken ezen van a legnagyobb buli.

Nem hoz lázba, mert szeretnénk az elgondolkodtatóbb oldalunkat is megmutatni.

Mivel foglalkoztok a zenélés mellett?

Gege: Magyar-média szakos tanárnak tanulok a Pázmányon, szóval az ArtOne által kitaposott úton kullogok pár év lemaradással. Emellett a Gömbhalmaz irodalmi csoport tagja is vagyok, verseket ír(ogat)ok, meg slammelek.

Peety: Ebben az évben kezdtem a szociológia MA képzést a Pázmányon. Mivel ez már szellősebb hétköznapokkal jár együtt, mint anno az alapképzés esetében, így ha tudok, dolgozgatok a „szakmán belül”. 

ArtOne: Az Imponderabiliák Slam Team keretein belül (mely tagjait tekintve látványos átfedést mutat a rap vonalunkkal) slammelgetni is szoktam. Főállásban pedig gimnáziumi magyar tanár volnék.

LoT: Sportszerkesztő vagyok egy nagy Pest megyei rádiónál és egy TV-nél, emellett angolul tanítok. Egy másik zenekarban is zenélek, a Feelan’trope-ban, amellyel élőzenés rap-et csinálunk a régi ATF zenéket feldolgozva és új számokat létrehozva.

NB: Durván egy éve nekem ez egy főállású dolog. Az otthoni stúdiózás nagyon beszippantja az embert. Alapzenéket, remixeket szerzek másoknak, közben járnak hozzám egyre gyakrabban felvételeket is készíteni, amelyeket sokszor én keverek. Főleg ebben az ágban foglalkozom hangtechnikai tanulmányokkal, mert ez egy végtelen történet, és mindig van feljebb. Több iskolába is jártam, de sajnos halasztanom kellett, szóval önerőből képzem magam ilyenkor. A hangszerek tanulása, a zenekari próbák és projektek mellett főleg ez tölti ki az időmet.

Hogyan oldjátok meg a közös munkát? Milyen gyakran jártok össze? Szóval hogyan dolgoztok az aktuális projekten?

Öten budapestiek vagyunk, a közös munka NB szentendrei stúdiójában zajlik, ahol az egész Nyelvcsalád nagylemezt rögzítettük. Természetesen nem csak munka van, így ha nem is napi szinten, de gyakran találkozunk egy-egy közös italozás/buli apropóján.
Maguk a számok pedig valamelyik zeneszerzőnk alapjából indulnak ki, amelyhez közös megegyezés alapján kitalálunk egy témát. Ezt követően megszületik egy refrén és a szám szerkezete, ami után mindenki a saját szövegeit írja meg. Persze néha bonyolítjuk a dolgot, az introt és az outrot például facebookon írtuk meg, mert ott két soronként váltjuk egymást a szövegben, szóval ott fontos volt, hogy soronként lássuk, merre fele tart épp a másik agymenése.

NB Reppes Pistikés sztorija nagyon jó. Elmesélnéd, hogyan született ő, és mi történt az „It’s Rite Track Battle” versenyen?

Azt hiszem, mondhatom, hogy versenyek terén már elég rutinos vagyok. Sok eseményen volt szerencsém részt venni. Azon a bizonyos versenyen éreztem azt, hogy már semmilyen szinten nem tudom komolyan venni. Mikor elolvastam a 2013-as Track Battle verseny YouTube-ra való feltöltés feltételeit, ott találkoztam ezzel a példával hogy: „Reppes Pistike – Az én életem (Track Battle 2013)”

Ha ők nem veszik komolyan, én miért tegyem? Így ezzel a névvel neveztem, hogy Reppes Pistike. Persze az élő versenyen kiestem hatalmas „megnemlepetésemre”, de a nevet azért megtartottam, és úgy éreztem a „Nem unod még?” a tökéletes tovább vitele ennek a fiktív fogalomnak. A versenyről annyi elég, hogy mindenki nagyon meglepődött Reppes Pistike felbukkanásán.

A Ki Mit Tube-ra az Addiktív c. klippel neveztetek. A szám több stílus finom vegyítése elég egyedi hangulatú képekkel. Kinek/kiknek a munkáját dicsérik a videóeffektek? Igaz, hogy egy ember csinálta?

Igaz. Az egész felvétel, a vágás és az effektelés Turáni Gergely munkáját dicséri, akinek Hankó Máté volt segítségére. Ez volt az első közös munkánk, de mindenki élvezte és elégedett volt a végeredménnyel. Bízunk abban, hogy lesz még további együttműködés. Azért választottuk az első klipnek az Addiktív-ot, mert ebben mind a hatan szerepelünk, és azt gondoltuk, hogy ez egy jó bemutatkozás lesz. A visszajelzések alapján jól gondoltuk.

Két zsűritől (Saiid és Szirmai Gergely) is pozitív értékelést kaptatok, úgyhogy ez most nem túl aktuális kérdés, de egyébként hogyan viselitek a kritikát? Itt nem az idióta trollkodásról beszélek, hanem az értelmes, akár építő jellegű hozzászólásokról. Fontolóra veszitek az ilyet, vagy köszönitek szépen, és csináljátok úgy tovább, ahogy nektek tetszik?

Természetesen fontolóra vesszük, mert ez a jele annak, hogy valaki figyelmesen meghallgatta a zenénket és örülünk, hogy véleményt formál róla. Azt figyelembe kell venni, hogy ahány ember, annyi ízlés. Kapunk pozitív és negatív kritikát egyaránt. Próbálunk időnkhöz mérten reagálni is a kritikákra.

Annak külön örülünk, hogy a KiMiTube zsűritagjaitól pozitív kritikákat kaptunk és a kommentekben rengeteg dicséret érkezett. Ez igazán inspiráló a folytatáshoz.

Ha már inspiráció. Vannak kedvenceitek, példaképeitek? Külföld vagy hazai – bármi jöhet.

Leginkább a hallgatók és az ő visszajelzéseik, ezenkívül mindannyiunkra számos hazai és külföldi név volt hatással.

Lx24: a magyar vonalról – Sub Bass Monster, Akkezdet, DSP, a külföldi merítésből: Tech N9ne, Eminem, Pharoahe Monch és Bone Thugs ’N’ Harmony… erősen megkurtítva a tényleges listát.

Gege: Fúúú, oldalakat tudnék írni. Csak hogy magamhoz híven enyhén kultúrsznob maradjak, nem csak más repperektől és zenészektől, hanem költőktől is merítek. Talán jobban meg is ihlet egy vers, mint egy verze, de most akkor maradjunk a repptéren. Itthonról szinte már csak az Akkezdet pörög nálam (ATF-en és NB-n kívül!), Újoncot a legjobb magyar rapszövegírónak tartom, Saiid pedig a flowja miatt etalon. Külföldről a teljesség igénye nélkül: az egész High Focus (főleg Jam Baxter és Ed Scissortongue), Watsky, Devlin, Dilated Peoples, Vinnie Paz és az egész AOTP, a Funk Volume kiadó minden tagja, CES Cru, Tech N9ne, Atmosphere, Madchild, blablabla… J (Persze Eminemet se hagyjuk ki!)

Peety: Én Gegéhez csatlakozom. Emellett sajnálatosnak tartom, hogy egyre kevesebb magyar rappet hallgatok, de egyre inkább szűkül számomra az a rétege a hazai rapszcénának, akiket szívesen hallgatok, vagy újat tud mutatni. Talán ez kicsit törvényszerű azoknál az embereknél, akik csinálják és nem csak hallgatják. Az Akkezdeten kívül azért nálam még maradtak kedvencek, akik még mindig inspirálnak – persze egyre inkább indirekt módon. Hazai kedvenceim még tehát a DSP, NKS, Bankos, Oriza. Sajnos kevésbé ismert, de nagyon imádom a Különvéleményt, őket nagyon közel érzem a stílusomhoz/stílusunkhoz. Külföldiekkel kapcsolatban viszont kilógok a sorból, mert azokon kívül, amiket a Gege is felsorolt nekem a szívemhez a német rap áll nagyon-nagyon közel. Nem sorolnék neveket, mert nem hiszem, hogy sokan ismernék, mivel nem csak Bushidot, Sidot, Flert stb.-t hallgatok, hanem ott is inkább underground arcokat.

LoT: Főként amcsi rap-et hallgattam jó ideig, küzülük Eminem, Twista, Pharoahe Monch a bravúros szövegeik miatt ragadt meg, 2Pac, Mos Def és Nas pedig arra tanított, hogy a rap tényleg bármiről szólhat: a legfelszínesebb dolgoktól a legmélyebb filozofikus kérdésekig. Ám a legnagyobb hatással három csapat, az Atmosphere, a Zion I és a Dilated Peoples volt rám, valamint a magyarok közül a Sub Bass – Akkezdet Phiai tandem.

ArtOne: Nekem a legnagyobb kedvenceim Tech N9ne és Pharoahe Monch, de időről időre mindig más uralja az aktuális mp3-as listámat. Dilated Peoples, Atmosphere, Talib Kweli, Tonedeff, Jurassic 5, mikor mi. Magyarból én is az AKPH-t meg a DSP-t tudom kiemelni, illetve a Kávának bizonyos trekkjeit, amik időnként pörögnek nálam. Az egyetemen felszedtem egy kis magyar altert is, szóval ezek becsípődnek néha: Kispál/Kiscsillagtól kezdve 30y-on át a Vad Fruttikig. Persze itt is sorolhatnám még.

NB: Mivel elég mindenevő vagyok, nagyon sok fajta zene inspirál a hiphopon kívül is. A komolyzene ugyanúgy, mint a modern elektronikus. Zeneírói szempontból teljesen műfajfüggetlen, mi van épp hatással rám. Nagyon hosszú lista lenne. Verditől és Gramatiktólkezdve a Rouge Elementen vagy Caro Emeraldon keresztül, akár a Dub FX-ig. Tőlük bármikor szívesen meghallgatok valamit. Rapből is teljesen random épp milyen kedvem van. Mos Def mindig is nagy kedvenc volt, de mondjuk John Legend and The Roots – Wake Up albuma is nagy hatással volt rám. Itthon talán Funktasztikus és Sub Bass az egyetlen, akit nagyon szeretek hallgatni. Az ő pályafutásukat példaértékűnek tartom.

A szövegeitek elég rendszerkritikusak. Szerintetek mi a legerősebb, legfontosabb üzenetetek? Úgy értem, olyan, amit mindenképpen szeretnétek, ha „átmenne” a hallgatóitoknak?

Nehéz egy központi gondolatot kiemelni, mert azt hiszem eléggé színes a lemez ilyen szempontból. De mindenképpen szeretnénk arra buzdítani a sorok közt mindenkit, hogy nyitott füllel és szemmel járjon, vizsgálja a dolgokat maga körül. Talán egy központi gondolata a lemeznek a figyelem. Az Elég és a Nem hoz lázba típusú számokban elmondjuk, mi az, ami nem kelti fel a figyelmünket, amit értéktelennek tartunk. A Részletmesék, meg a Több mint típusú nótákban pedig elmondjuk, mire akarunk figyelni, mi az ami érzéseket, gondolatokat kavar bennünk. Vannak olyan számok is, amiknek a tartalmát nehéz prózában megragadni. Ilyen például az Ellentétek, vagy a Nem vagyok magamnál. Ezek inkább amolyan belső utazások. A legtöbb számba csempészünk egy kis társadalomkritikát, de öniróniát is. Nem maradnak ki persze a zene és rap szeretetéről regélő sorok sem. Próbáljuk belőni, hogy rapből milyen az Igazi.

Saiid említette, hogy ismer benneteket a slam poetrykről. Mi a véleményetek ezekről a megmozdulásokról, és milyen visszajelzéseket kaptatok ott?

A Rímbiózis négy tagja alakította az „Imponderabiliák Slam Team”-et, amellyel az I. és a II. Országos Team Slam bajnokságon is a döntőig jutottunk. A slam poetry egy lendületes és friss műfaj. Számunkra egy izgalmas önkifejezési forma. Itt egy kicsit máshogy adhatjuk át azt, ami bennünk mocorog, mint a stúdiómikrofonok előtt.

Még keressük, hogy műfaji keretek között a mi verbális ecseteink hogyan tudnak a legjobban mozogni, de nagyon szívesen foglalkozunk a slam sajátos színvilágával. Időről-időre jó visszajelzéseket kapunk.  Azért vettünk és veszünk ebben részt, mert egy slam poetry előadásával más formában is kifejezhetjük azt, amit a lemezen átadunk.

Könnyen jönnek a rímek vagy szenvedősebb típusú alkotók vagytok? Hosszú ideig csiszolgatjátok a szövegeiteket?

Mindannyiunknál eltérő a szövegírás tempója és stílusa. A Gege általában már tegnapra elkészül a szövegekkel, de van, aki az utolsó pillanatig csiszolja. Ha valaki jobban magáénak érez egy témát, úgy könnyebben jönnek a sorok és a rímek, de van, hogy figyelni kell arra, hogy egy rím ne vigye félre a tartalmat. Mégiscsak Rímbiózis a nevünk…

A zenélésen kívül mit csináltok szívesen a szabadidőtökben? Mivel tudtok legjobban kikapcsolni?

Gege: Nekem valahogy az egész életem a szöveg, a nyelv és a művészet körül forog. Imádok olvasni, hetente legalább 4-5 filmet nézek meg, és ha naponta nem hallgathatok legalább 2 órán keresztül zenét, nagyon morcos vagyok. Emellett imádom a sportokat. Kár, hogy csak nézni! Követem a Premier League-t, az NBA-t és az NFL-t.

Lx24: Az anno-ATF tagjaként egy másik zenekarban is közreműködünk. A Feelan’trope élőzenés jazz-hiphop formáció elég szerves része a hétköznapjaimnak, mert sok szervezéssel és munkával jár. Persze kikapcsolni is kell, ebben legjobban a zenével a fülben, a városon keresztül kasul való biciklizés segít, illetve a filmek, amiket szép számmal fogyasztok.

LoT: Én most sportszerkesztőként nagyjából azt csinálom a munkámban is, amit szeretek, úgyhogy egy kicsit az is kikapcsolódás. Ha van egy kis szabadidőm, akkor krimiket olvasok, vagy épp NBA-t nézek. És persze próbálok minél többet lenni a barátokkal és a barátnőmmel. Bár ahogy az ember élete sűrűsödik, ez nem mindig könnyű.

NB: Leginkább barátnőmmel és a barátaimmal töltöm az időt. Ez kapcsol ki és tölt fel legjobban ahhoz, hogy ilyen szinten tudjam csinálni a zenélést.

Artone: Ha tetemesebb szabadidőm akad, szívesen lógok céltalanul barátokkal, haverokkal valamerre a városban (ha nincsenek mínuszok többnyire a Deák téren…) egy-egy valamit elszürcsölgetve. De járok színházba, sokat olvasok, járok moziba – sokszor persze itthon filmezgetek – és ez részben szakmai ártalom is, mert időnként szoktam kritikákat írni a kortársonline-ra. De régi szenvedélyem még a csocsó is, és legújabban a futásba is belekaptam (egy félmaratont már sikerült is abszolválni).  

Mit lehet tudni a Nyelvcsalád c. debütlemezről?

Mindenekelőtt azt, hogy ez egy hosszabb távú együttműködés első kézzelfogható bizonyítéka. Amikor elkezdtünk dolgozni a számokon nem tudtuk, hogy ez egy nagylemezzé növi ki magát vagy csak random együttműködés lesz. Ezen kívül mindent megtudhattok a lemezről, ha meghallgatjátok mind a 18 számot.

Miért tettétek ingyen letölthetővé az egészet?

Nem az a célunk, hogy pénzt keressünk a lemezeladásokból, hanem, hogy terjedjen az emberek között. Ettől függetlenül a Nyelvcsalád nagylemez kézzelfogható formában is elkészült és megrendelhetitek a rimbiozis1@gmail.com címen. Azért csináltunk kézzelfogható példányokat, mert mégiscsak ez az első közös lemezünk, jó lesz visszatekinteni rá, levenni a polcról. Vannak olyan hallgatók, akik megtisztelnek minket azzal, hogy támogatnak bennünket, aminek nagyon örülünk. Igazából nálunk ez a száz kézzelfogható példány mind tiszteletpéldány. A szó szoros értelmében.

Készültök mostanában valakivel közös munkára?

Igen, de az még titok, hogy kivel.

Mit gondoltok a magyar rap jövőjéről?

ArtOne: Szerintem a rap erősen kezd betörni a köztudatba, ami egyfelől jó, hiszen ez egy ígéretes és sajátos műfaj. Szövegközpontú és nagy teherbírású a vaskosabb, kifejtősebb tartalmakat illetően. Ugyanakkor, ha valami mainstream lesz szükségképpen kicsit fel is hígulhat. Remélem, a rap úgy találja meg az utat a szélesebb közönség felé, hogy közben megőrzi kicsit az ellenkultúra jellegét is. Hozza az utcás lázadó hangulatot, amit a beatek is sugároznak, de okos szövegekkel és nem a rap bölcsőjéből, Bronxból visszhangzó keménykedéssel próbálja eladni magát, és nem is olvad bele a popzene frázisaiba.

Lx24: A magyar rap zenét három irányba haladónak érzem. Egyrészt a már rendszeresen rádiókban és könnyűzenei fesztiválokon futó szegmenst említeném, amit jónak tartok, hiszen ezzel olyanok is megismerik a stílust, akik eddig nem tudták hova tenni. Másrészt van az utca-rap, ami egy keményen odamondós vonalat képvisel. Itt inkább a beszólások, a „beefek”, a vagánykodás a jellemző. Ez egy szűkebb réteget céloz meg. Harmadrészt – ahová magunkat is sorolnám – létezik egy olyan irány, ami önkifejezésre és értékek átadására próbálja használni ezt a műfajt, hiszen a rap sajátosságából fakadóan teret ad hosszabb, tartalmasabb gondolatok kifejezésére is. Szerintem ez a három irány a jövőben még jobban szétválik egymástót. Hogy melyik hová jut, ezt nem tudnám megjósolni.

Gege: A fontosabb kérdés talán nem is a jövő, hanem a jelen. Nagyon nagy a széthúzás a szakmán belül, ami az amúgy sem túl nagy hiphop közösségre nincs túl jó hatással. Úgy érzem, sokan csak azért savazzák egymást, mert jó marketingfogásnak tartják. Hallgatókat akarnak szerezni, meg mert ez jön a tengerentúlról. Emellett az internet adta lehetőségek miatt számtalan – tényleg számtalan – „MC” pakolgatja ki a számait netre, és ebben a rap-kavalkádban elvesznek az igazán értékes produkciók. Hál’ istennek azért elmondhatom, hogy ismerek jó pár kevésbé ismert, de igazán tehetséges arcot/csapatot. Ilyen például a HandaCrew, a TorzonBroz vagy a Flowtás. De egyáltalán nem egyszerű rátalálni egy-egy értékelhető előadóra. Remélem, a jövőben kialakul a kezdőkben egy önkritikus hozzáállás, és megvárják, amíg tényleg nagyközönség előtt vállalható cuccokat tudnak felrakni a netre.

Peety: Szerintem ez nagyon jó és érdekes kérdés. Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy mi lesz/kik lesznek az élvonalban, ha „kifutnak” a most ismert és nagy hallgatóbázissal rendelkező előadók és csapatok. Egyelőre nem tudok 4-5 csapatnál vagy embernél többet mondani, akik betölthetik majd ezt az űrt. Szívesen lebontanám ezt különböző előadókra/rapen belüli stílusokra, de az nagyon hosszadalmas lenne, és nem fér az interjú kereteibe.

Azt gondolom, hogy a jövőben elmélyülnek az ellentétek és a szakadék két széle is távolodni fog egymástól. Tehát a hazai rappen belül létező jelenlegi stílusok még jobban eltávolodnak majd egymástól. Most is beszélhetünk hangulatos élmény rapről, gengszter rapről, értékteremtő/értékátadó rapről és még minimum nyolc féle kategóriáról. Úgy hiszem, a jövőben nem lesz ilyen erős átfedés az irányzatok között. Ha így lesz, annak lesznek előnyei és hátrányai: lesz a költészethez sokkal közelebbi kritikai, önreflexív, kreatív, mélyebb vonal. Mielőtt úgy tűnne, hogy az egész eszmefuttatásom arra ment ki, hogy magunkat dicsérjem elmondanám: itt nem kizárólag magunkra gondolok.

LoT: A magyar rap nagy tragédiája lehet, hogy most, mikor végre kezd túl lenni az amerikai minták másolásán, hirtelen egy olyan médiakorszakban találja magát, ahol csak az eladhatóság számít. Ma csak a könnyen befogadható dalok érvényesülnek műfajtól függetlenül. Az underground kultúra lázadó életérzése kezd eltűnni, hisz interneten már mindenki lehet sztár, nincs meg az a közösségi érzés, mint régen.

Ez magával hordoz rengeteg jó dolgot is, hiszen a rapet soha nem látott módon kezdi felfedezni a közönség. Közben viszont egy-két kivételtől eltekintve a tartalom központú szövegekkel szinte lehetetlen kitűnni, mert hozzászoktunk szép lassan a kommunikáció és ebből fakadóan az üzenet leegyszerűsödéséhez.

Nézzük meg például a tv-műsorokat! Amikor már azt hiszed, hogy a valóságshowknál nincs lejjebb, és szörnyűlködsz, amikor kiderül, milyen sok módszerrel befolyásolják azokat, akkor kijön egy olyan „reality”, amely már bevallottan előre meg van írva. Itt még az illúzió sincs meg, hogy valamelyik szereplő nem előre kitalált, mégis milliók képesek nézni és beleélni magukat.

Ebben a közegben szerintem a rap csak úgy tud majd érvényesülni, ha magára vállalja azt a szerepet, hogy ellenpontja lesz ennek a leegyszerűsödött kulturális térnek. Nézd meg a Punnany-t! Ők csinálnak pár eladhatóbb számot, de fontos, hogy azoknál sem fordulnak ki önmagukból. Közben a lemezen olyan dolgokról is rappelnek, amiből nem lenne sláger, de így sok emberhez eljut. Szerintem ez például egy járható út, ne add el a lelked, de azért tudd eladni magad.

NB: Mindent elmondtatok előttem. Sok előadó szerintem nincs igazán tisztában azzal, hogy a kimondott szavainak milyen súlya van a fiatalabbak körében, akik néha túl komolyan veszik a komolytalant. Szerencsétleneknek, ha mondanád sem hinnék el, hogy átverik őket.

Sokkal inkább arra a vonalra lenne szükség, ami segíti a tudatos gondolkodás kialakulását. Ez az önpropaganda rap irány egyszerűen butaság, de én reménykedem abban, hogy a jövőben egyre több tudatos előadó és hallgató lesz, akik segítve egymást jobb mederbe terelik ezt az egészet.

Hogyan látjátok magatokat mondjuk 10 év múlva? Milyen célokat állítottatok magatok elé?

Mindenekelőtt szeretnénk hűek maradni azokhoz az értékekhez, amiket képviselünk. Szeretnénk még tovább fejlődni, de legalább tartani ezt a szintet: A szellemes dögös kifejezésmód és a valódi tartalmak metszéspontjában mozogva. Mivel mi is folyamatosan változunk, a zenéink is nyilván mások lesznek. Mindig újabb és újabb ötletek foglalkoztatnak minket, szóval nem hiszem, hogy ismételni fogjuk magunkat. Remélem, tíz év múlva már egy komoly diszkográfiát és pár nagyon hangulatos koncertet magunk mögött tudhatunk majd.

Néhány szolgálati közlemény a végére: Ne felejtsük el, hogy a csapat frissen bővült egy új állandó taggal Wakacorp. személyében, aki elsősorban a karcokért lesz felelős a koncerteken, és a most készülő új albumon is. A csapat igyekszik minél több helyre elvinni – koncert formájában – a Nyelvcsalád c. lemezét. Legközelebb például október 18-án a budapesti Rézmálban láthatjátok a Rímbiózist, de természetesen terveznek vidéki koncerteket is.

A Rímbiózis Facebook oldalát itt találjátok.