Van egy felvidéki kicsi falu. Ott nőttem fel. Elég poros, a lakosság száma csökkenőben. Meg kellene újuljon. Jól jönne ott egy kis reneszánsz. Hogyan? A segítség fentről érkezhet. Egy felvidéki falu feltámadása három részben. Ez itt az első.

Először a múlt és jelen

Nem túl izgága falu az, a neve: Szentpéter (po slovensky: Svätý Peter), de Komáromszentpéter néven is emlegetik a helyi sznobok. Régebben, a szociban, Alsópéter (po slovensky: Dolný Peter) néven is futott. Azért szenttelenítették szegényt, mert nem volt ildomos semmiféle mennybéli dolgokkal kokettálni akkoriban. A helyiek egyszerűen ’péternek hívják. Én a San Pedrót szeretem.

Annakidején – az első írásos emlékek (Egészen 1332-ből! Nem kamu.) tanúsága szerint – Sanctus Petrus-nak (avagy Zenthpeter-nek) neveződött. Ez a sokféle névvariáció arra enged következtetni, hogy csudakalandos története lehet ennek a helynek. De ez a következtetés rossz lenne, mert San Pedro története kalandosnak nem mondható. Ady főleg az ilyen zugokra vonatkoztathatta az ugar szót, valószínűleg.

Bár, azt sem állíthatjuk, hogy e szent helyet mindenféle történelmi alak (óceleb?) és esemény elkerült volna. Például a költő-hadvezér Zrínyi Miklósnak is volt udvarháza itt, ami a XVII. században gróf Zichy István és örökösei birtokába került. 1763-ban erős földrengés rémítgette a falu lakosait, még a templom mennyezete is bészakadt. Aztán a Zichy-k építettek egy kastélyt, ahol Klapka György és Damjanich is megszállt később. A kastélykertjében ültetett platánfa már jócskán megvénült, védettnek is nyilvánították, s még mindig éli hosszú életét.

1849-ben az egyik muszkák elleni összecsapásban Hetény (szomszédos falucska) és Szentpéter között tizenkét kozákot fogott Klapka. Ott valahol található a „Muszkakő” is; onnan a neve, hogy a muszkák ott várták ki, amíg az osztrák-magyar tárgyalások eredménye eljut a fülükbe. (Eljutott.)

A Trianon utáni kitelepítések folyománya 209 Békéscsaba környékéről idetelepített szlovák család. (A „csabaiak”. Ma is így emlegetik a ’péteri szlovák származású lakosokat, ha valódi csabaiak, ha nem.) A ’péteri kitelepítettek viszont eladták a Tolna, Baranya megyékben „kapott” házakat és a Komárom melletti Szőnyben telepedtek le, hogy minél közelebb kerülhessenek az áldott anyaföldhöz, ami immáron a határ másik oldalán terpeszkedett. Kisszentpéter néven ma is létezik a szőnyi „lakótelep”.

Gondolom kitalálható volt, hogy ez a ’péter falucska nem mondható nagynak. Megközelítőleg kétezer ötszáz lakos imbolyog benne nap mint nap – sokan éppen a településen található négy kocsma egyikébe/-ból. Szőlődombok, búza-, krumpli-, meg-ilyesmi-földek határolják mindenünnen. (Apropó szőlődombok! Szokták volt mondani, hogy a falu híres a boráról. Állítólag a budapesti Royal étterem is sokáig vásárolta innen a nedűt. Mindenesetre manapság biztos nem tesz ilyet.)

Vannak még – az említett vendéglátó egységeken kívül – más intézmények is, ahol a ’péteriek eltölthetik az idejük egy részét. Ilyen például a Kultúrház. Ott mindenféle falusi rendezvények rendeződtek már: batyus-báloktól kezdve a Mikulás-ünnepélyeken keresztül egészen az Anyák-napi ünnepségekig. Aztán van a Pálya: a foci. Ott is összegyűlnek bizonyos csoportok, bizonyos időközönként (délelőtt például a gondnok és segédei; délután a falu focireménységei; késő este pedig az Ámor-nyilától sebzettek pihegnek a vendég- vagy a hazai kispadon). A focipálya környéke (a valamikori Kastélykert egy része) a helyszíne a nagysikerű falunapoknak, amely egyébként kiköpött ugyanolyan, mint bármelyik falunapok a térségben. Aztán van itt egy Dzsindzsa (a név a török idők maradványa) nevezetű „patak”, ami igazából csak meder, mivel víz az nem nagyon található benne. Vannak még zöldség- és gyümölcsfelvásárlók, virágárusok, Községháza, pár templom (katolikus, református, evangélikus) Vallásháborúk tudtommal nincsenek.

Satöbbi.

Engedjenek meg egy idézetet leírnom Kossányi József (aki élete során valahogy Cleveland-be keveredett), egyetlen költőnk Szentpéter c. verséből, szemléltetésképpen:

„Poros, álmos, mátyusföldi falu,

szelíd dombok védik őt a széltől,

imádság meg őrzi minden vésztől,

tulipános erre minden kapu…”

Mondjuk annyira nem update sorok, mert azt speciel kijelenthetem, hogy mostanában már nem tulipános minden kapu. Az első három sor – kis fenntartásokkal – nagyjából stimmel.

Ez a ’péteri jelen szerintem. Egy szokványos hely, szokványos falusi romantikával, de effektíve (Hofi: „csak ezt a szót tudnám mit jelent?!”) mégis érzi az ember, hogy változás kellene: újjászületés. Rebirth. Neugeboren. Rinascimento. Megvalósulhat-é a jövőben Szentpéternek újjászületése?

A második részből kiderül.