Sok mindenben vagyok jelenleg, de főleg álláskeresésben. Életrajz töltögetések után néhány nappal kaptam egy hívást, hogy nemzetközi pénzügyekkel foglalkozó vállalat keres ügyfélkapcsolati managert. Vagy menedzsert. Kedves női hang: érdekel-e. Mondtam, hogy persze. Na, innentől életem egyik legszürreálisabb élménye vette kezdetét.

Az első interjú. Eredetileg egy férfit jelöltek ki nékem, hogy majd ő jól felméri a képességeimet. Ehelyett egy fiatal lány vizsgáztatott. Semmi gond, a manager Úr biztos elfoglalt. Pár nappal később felhívtak, hogy átmentem, ha továbbra is érdekel, két napos oktatás és egy sikeres teszt után lehet csatlakozni a fiatalos és lendületes csapathoz.

Űberfasza. Megyek be első oktatási napra. Egy jól öltözött emberke, mondja nekünk (hatan voltunk a zöldfülűek csoportjában), hogy ő a manager (Az elfoglalt. Nevezzük Gekko-nak.). Ő oktat. Ólrájt, mondtuk mi. Baszott nagy óra a kezén, az arca és a viselkedése már a legelején irritálóan mesterkélt és arrogáns. És kajál. Elnézést nem kért emiatt, akik voltunk vele egy légtérben, de hát a versenyszféra már csak ilyen, gondoltuk. Ott nem az érzelmek vagy az udvariasság dominálnak.

Persze előre informálódtam kicsit, utánanéztem a dolgoknak, úgyhogy némi fogalmam már volt a cégről, s a területről. Nemzetközi valóban, és stabilnak tűnik valóban, csak a magyarországi telep nagyon friss. A tudásanyagom nagyon jól jött, mint kiderült, mert Gekko – hogy kurvaenyhén fejezzem ki magam – nem volt egy jó tanártípus. Egyáltalán jó embertípus se volt. Összevissza hadovált milliókról, amit keresni lehet (csakakarnikell!) meg Porschékról és menő üzletemberekről. Folyamatosan érzékeltetve, hogy ő is e felsőbb fajhoz tartozik, avagy nem szarral gurít. S hogy milyen (szerinte) fasza sztorik voltak vele megesőben. Néha olyan érzésem volt, mintha újra a gimiben lennék, és az akkori arrogáns hülyegyerek dicsekedne el legújabb Nike cipőjével vagy menő telefonjával.

Alátámasztandó az ő tehetősségét, Gekko mindenféle előzmény nélkül egyszer csak elővett a farzsebéből egy jó vastag köteg húszezrest, csak úgy mellékesen, és lebaszta az első padba az egyik magamfajta oktatott elé. Nem adott mellé útmutatást, hogy ezzel a dologgal most mi a teendő. Térdeljünk le elé, karikára tátott szájjal és szopjuk le, nyalogassuk inkább a bankókat, esetleg mantrázzuk felé, hogy „Óóó, Menedzser Úr! Óóó, Húszezres csomóóó!”. Csak úgy néztük azt a köteg izét. Mi egyben még nem láttunk olyat (később egyeztettünk). Aztán lassan pásztáztuk az ő arcát is. Ő is nézte egy darabig „elgondolkodva”, aztán eltette, s végül nem derült fény arra, mi célból került sor erre az aktusra.

Az anyaggal szinte semmit sem haladtunk, az értelmetlen és összefüggéstelen sztorizgatás között néha megnyomkodta a laptopját, erre a projektorral vetített slide ugrott úgy kettőt-hármat. Mondtuk is neki, hogy talán az célravezetőbb lenne, ha odaadná az anyagot pendrive-on, aztán otthon szépen megtanulnánk, ami szükséges. Azt nem lehet, mert kurva titkos. (Igen, igen, olyannyira az, hogy az anyag 99 százaléka megtalálható a cég honlapján is.)

A kérdéseinkre ritkán kaptunk egyenes választ. Illetve egyáltalán. Néha meg csak úgy kiment fontos ügyeit intézni fél órára ottfelejtve bennünket. Első nap után egyetértettünk a többi oktatottal abban, hogy ekkora idióta és irritáló seggfejet, aki ráadásul a Fed elnökének képzeli magát, soha életünkben – de még csak megközelítőleg – sem láttunk. Még tévében sem, pedig abszolváltuk már a Tőzsdecápákat és az Inside Job-ot is.

Persze, itt feltehető a jogos kérdés, hogy miért nem álltunk fel, küldtük el a francba a gyökeret, és szálltunk fel az első, ellenkező irányba szállító békávé járműre. Nos.

Ugye éreztétek már azt a melengető érzést, hogy nincs miből rezsit meg egyebet fizetni, pedig kéne. Észveszejtően felemelő. A gyomrunkból felfelé kúszó undort, a kikívánkozó vomit, amit Gekko Úr kiváltott belőlünk, ez a korábbról ismerős szorongató érzés kompenzált és tartott bent. Ráadásul ők fix plusz jutalékos juttatást ígértek. Úgyhogy nyeltem egy nagyot és visszamentem a tesztre is. Meg is csináltam (na, nem Gekko „anyagát” használva, hanem a netről összekapart infókból), kezdhetek próbaidőzni. Az is reménytelinek tetszett miszerint – Gekko maga mondta a szájával –, hogy nemsokára érkezik két másik manager is a céghez. Mivel a mutatók nem elégítik ki a feljebbvalók igényeit. Gondoltam, hátha az újakhoz kerülök majd, nem ehhez a bumburnyákhoz. Bárki csak jobb lehet.

A hideghívásos akció megkezdődött. Már akkor csilingelt a fejemben a csingiling, amikor láttam, hogy a munkaerő átlagéletkora max. 20 év. Fiatalos, lendületes környezet vagy könnyen irányítható gyerekek? Persze, tudhattam volna, hogy ez a hívogassál-mindenkit-és-rántsd-be-őket-mindegy-hogyan nekem nem fog menni. Meg is undorodtam az egésztől pár óra után. Pedig nem is ment rosszul. Egyszerűen nem volt az egész mögött semmi más, csak a pénz. Nem volt mérlegelés, csak a profit a cél. És ezt Gekko nagyhangon ismételgette, a kis birkák pedig hangosan ismételték utána. A motiváció is kizárólag meglebegtetett bankók és a gyengén teljesítők égetéséből állt.

A legijesztőbb az volt ebben az egészben, hogy volt a két idősebb menedzser (értsd. 30-35 körüliek), akik egy csapat „ovis” korú lényegében gyereket úgy deformálnak ezzel a nyomj-le-mindenkit féligazságokból összetákolt és nyereséghajhászással csurig átitatott gőzgéppel, hogy egyszerűen hánynom kellett. Ha egy pillanatra csend volt, hallani lehetett a fiatal, még alakuló csontok finom recsegését, ahogy Gekko maszlaga alatt deformálódnak.

Írom mindezt úgy, hogy most már azért nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy a tőzsde nem egy ördögtől való misztikus lény. Annak örülök, hogy sok mindent tanultam. És hangsúlyozom! Nem magáról a tőzsde- és a piacgazdaság világáról szól ítéletem. A tőzsde nagyon érdekes, bár kicsit homályos még errefelé. Kelet-Európában pedig iszonyatos a lemaradás ilyen téren. Tévhitek garmadája lengi körül. Külön szakma és megfelelő oktatás szükséges akár csak az alapjainak megértéséhez, nem hogy egy nagyobb pozíció felvételéhez. Már Magyarországon is rengeteg hiteles és profi elemző cég és szolgáltató van, akik ezzel foglalkoznak. Átláthatóan, megfelelően képzett szakemberekkel.

Ugyanakkor vannak, akikre ez távolról sem igaz. Ezt még a csak picit tájékozott külső szemlélő is megállapíthatja. A profizmust teljesen nélkülöző, a komolyabb-oktatás-nélkül-add-el-a-terméket hozzáállás iszonyúan gagyi és káros.

Gekko Úrnak pedig csak annyit üzennék, hogy a baszott sok pénz sem éri meg a teljes személyiség- és értéktorzulást. Tapasztalatlan fiatalokra erőltetni pedig óriási felelőtlenség.